1

Lefekvés előtt egy órával bepakoltam a bőröndömbe a ruháimat, a tisztálkodáshoz szükséges eszközöket, egy pár, szatyorral körbebugyolált skechers sportcipőt illetve beltéri papucsot, két üveg 2008-as évjáratú cabernet sauvignont és rengeteg édességet, teát, tusfürdőt, sampont (igazábol az elöző napi bevásárláskor a nagy választek miatt, csupán futó pillantást rávetve, bedobáltam őket a bevásárlókosárba) a családomnak.

Az operációs rendszer görcsös leállása után összecsuktam az íróasztalon levő laptopot, kihúztam a rácsatlakoztatott kábeleket, akkumulátort, majd gondatlanul behajigáltam mindet a Trust laptop-táskába.

Letekertem a gázt — a jelenlegi kellemes meleg úgyis kihúzza reggelig —, s átcsoszogtam a konyhába, hogy lekapcsoljam a hűtőt, miután a maradék élelmiszert (néhány kanál áfonyalekvár, vákuumcsomagolt szalámik és felvágottak, pár szelet kenyér, fél háló hagyma) összezacskózva a földön heverő hátitáskába tettem, végül beállítottam reggel 4-re az ébresztőt a mobiltelefonomon, amelyet az ágy melletti éjjeliszekrény tetejére helyeztem.

Felkészültem a holnapra.

 2

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kellemes élményben volt részem. Ez az irdatlan csörömpölés, amely abból a pici telefonból kirobban, egyszerűen elviselhetetlen — noha jómagam válaszottam a szóban forgó „hangeffektet“.

Sistergés, sípolás, ordibálás, darálás, minden egyben. Az egyetlen pozitívum, hogy az ember biztosan ki fog kászálódni az ágyából, történjék bármi, de ezt a rohadék hangzavart nem hallgatja tovább! Különösen nem éveken keresztül, hetente minimum ötször…

A rádió még mindig a múlt heti szmogriadón rugózik.

Elkerülhetö lett volna, ha…

Elkerülhetö lett volna, ha…

Mást nem tudnak felhozni, mindig csak a kifogásokat.

Amanda Prestont hallották. És most következzen egy kora reggeli szám azoknak, akik még törölgetik a csipát a szemükből. Carolina Rain: Weight of the World.

Négy óra után negyven perccel bezártam magam mögött a lakás ajtaját és elindultam a reptérre.

3

A Beauty Heigths Légitársaság szépséghibáját ezúton a tömegnyomor jelentette. Középkategóriás járatot foglaltam le, amely a fájdalomküszöböm alatti összeget jelenti. Arra kell csupán odafigyelni, hogy a poggyász ne lépje túl az előírt maximális össztömeget, különben az illető jócskán ráfizet.

Becsekkoláskor az embereket — feltéve, ha nagy létszámban vannak jelen — birkaként terelik a kordonszalagok labirintusában. Ez esetben egyórás volt a terelgetés; úgy éreztem magam, mint a Levita törzs egyik tagja, aki negyven évig vándorol Mózessel a sivatagban.

Ha ez nem volt még elég, ekkor következett a második „tűzpróba“: a biztonsági ellenőrzés. Szigorú előírások szerint járnak el, ami annyit jelent, hogy az utasok lehetőleg ne vigyenek magukkal vállrol indítható rakétát, hanggránatot esetleg szamurájkardot, sőt, folyadékot se, mert ki tudja, milyen meretű robbanóanyagot képes valaki előállitani egy gyűszűnyi vizből.

Miután betettem a műanyag dobozokba a nagyobb ruhadarabjaimat, egy másikba a laptopot, s a harmadikba a laptop-táskát, a velem szemben álló kevésbé mosolygós biztonsági őr intett (mintha egy kutyát hívott volna magához), hogy áthaladhatok a fémdetektor alatt. Kurta bólintás után megtettem, amire kért.

Miután a fémdetektor hangos üvöltésbe kezdett, a mogorva biztonsági őr egy kabinba terelt, hogy minden lehétseges testfelületemet átvizsgálja.

A sípszó után hagyjon üzenetet, gondoltam.

A megfelelö kapuhoz érve lehuppantam az egyik kényelmes székbe, és egy óran át arra vártam, hogy a monitor mögött helyet foglaló, csillogó fehér fogú hölgyek (folyamatos telefonálás mellett) beszállásra hívják a fészkelődő utasokat.

A repülőgép fedélzetére érve elfoglaltam a helyemet, s az utat teljes egészében átaludtam.

 *

Arra ébredtem, hogy az állandóan vigyorgó Stewardess felcsapta a hajtókát, amely az előttem levő ülés hátulján éktelenkedett. Valószínűleg felszállás után (alvás előtt) lehajtottam, hogy amikor étel- és italosztásnál a felpakolt gurulósszekrénnyel ideér az egyikük, kérjek egy kávét tejjel és dupla cukorral.

— Ez az Öné — mondta a csinos Stewardess, miközben felém nyújtott egy gusztustalanul összepasszírozott, bezacskózott, szendvicsnek látszó förmedvényt.

— Köszönöm szépen, nem vagyok éhes — válaszoltam udvariasan elháritva az ájanlatát.

Körülbelül tíz perc múlva a kerekek a betonra huppantak, s a kapitány utasítására a repülőgép erőteljesen fékezni kezdett.

A rövid (kéthetes) szabadságom illatos levegője áramlott be az orrlyukamba.

4

Kora reggel óta kínzott a derékfájás, amit fáradékonyság tetézett. Ezt többnyire a szellemi munkavégzés és mozgáshiány korrelációjának számlájára írtam. Ezen kívül a torkomat száraznak s a hangomat mélyebbnek éreztem, amely már akkor feltűnt, amikor az üde tekintetű Stewardesst decensen felvilágosítottam arról, hogy nem áll szándékomban egy szikkadt es gyanús kinézetű szedvicset a számba tömködni.

Rövid várakozás után elemeltem a csomagomat a futoszalagról, s kivonultam a terminál fotocellás ajtaján. A kijárat előtt rögtön az első taxis leszólitott, hogy óhajtok-e élni szolgáltatásának lehetőségével, miközben az autója mellett támaszkodva beleszippantott a cigarettájába.

Beleegyezésemet megadva hirtelen a böröndöm mellé ugrott, közben a hátitáskámra bökött mutatóujjával, amelyet készsegesen átnyújtottam neki, s rutinos, kimért mozdulatokkal a csomagtartóba helyezte őket.

Miután beszálltam a taxiba, előhalásztam a belső kabátzsebemből a mobiltelefont, és az anyukám számát tárcsáztam. Az automata arról tájékoztatott, hogy a hívott szám nem létezik. Feltehetőleg félrenyomtam a gombot az első híváskor, ezért még egyszer megprobaltam. Sikertelenül. Nem számít, úgyis úton vagyok, csak meg szerettem volna nyugtatni anyukámat, hogy biztonságban megérkeztem, és úton vagyok hazafelé.

Különösképp örültem annak, hogy a sofőr nem beszélt feleslegesen, nem pletykált anélkül, hogy megkérdeztem volna, nem káromkodott az előtte kígyózó forgalomba, nem szidta más sofőrök statisztikailag rossz, de leginkább bunkó vezetési stílusát ("... a bunkója, hogy nem volt képes az indexet se beszereltetni"), egyszóval: a dolgát végezte, és magasról tett arra, hogy ki az utasa, honnan jött, mi járatban errefelé, mi a munkája, mi a véleménye a barna egerek nemi életéről, az emberek által pusztított természetről illetve a globális felmelegedésről, hogy van a kedves családja, a gyerekei (feltéve, ha vannak gyerekei), tiltakozik-e az alkoholizmus, a dohányzás, a füvezés vagy szipuzás ellen (ezek a mai fiatalok?!), szereti-e a rántott brokkolit vagy a rakott krumplit, hogyan is szólíthatom?...

— Megérkeztünk — szólt végül, miután leparkolt a járda szélére.

— Biztos, hogy jó helyen járunk? — vontam fel a szemöldökömet.

— Wettington Street 36/D. — nyugtázta kedvesen, s rábökött a GPS-kijelzőre.

Miután a sofőr a kezembe nyomta a hátitáskámat és elém tolta a bőröndömet, fizettem — adtam neki két dollár borravalót, amiért csendben maradt —, majd megfordultam, és a viktorianus házunkra vetettem egy pillantást. Halványkék falak, piros ablakkeretek, zöld kerítés… és ez bulldog meg mit keres itt?

Bizonytalanul, de hosszan megnyomtam a kapucsengőt.

5

— Maga kicsoda? — kérdezte egy hatvan év körüli hölgy, aki ajtót nyitott, a résen kidugva ovális alakú fejét.

— Ezt én is kérdezhetném, hölgyem.

— Ezt hogy érti? — érdeklődött gyanakvóan, felhúzva tömpe orrát.

— Hogy értem? Látogatóba jöttem, a cs…

— Kit keres?

— Naomi es David Spencert.

— Spencerek már lassan harminc éve nem laknak itt.

— Ez hogy lehetség… — Hatalmas feszültséghullám vonult át a testemen. A kérdést elharaptam, s a fogaimat úgy összeszorítottam, hogy az arcom tűzforró lett.

— Az ingatlanügynök elmondása szerint gázrobbanaásban meghaltak. Mivel a telek olcsó volt, s a lakást újraépitették, amelyet — a tragédiára való tekintettel — húsz százalékos kedvezménnyel a férjemmel megvásároltunk. Azóta itt elünk.

— Ki az, Susan? — szólt ki egy dörmögő hang a hölgy mögül.

— Minden a legnagyobb rendben, David, csak egy eltévedt úriember — válaszolt, majd kíváncsian ismét felém fordult. — Mit mondott, hogy hívjak?

Ekkor a felismerés villámcsapásként robbant az agyamba. Kikerekedett szemekkel, dadogva tettem fel a kérdést. — D-D-David M-M-Martins?

Mély hangja egyedi es összeteveszthetetlen volt.

— Igen, miért kérdezi?

— David? — Kiabáltam az idös hölgyen keresztül.

Susan hátravonult, és átadta férjének a helyét. Szédülni kezdtem abban a pillanatban, amikor megláttam a halántékán húzódó heget. Régi jó barátom, David Martins volt az.

— Gary? — mondta, meghökkenve. — Alig ismertelek meg. Öregem, jól eljárt fölötted az idő. Mégis hol a francban voltál harminc éven keresztül?

— Én… én… én… elmentem külföldre dolgozni, kiköltöztem… tudod jól. De mégis mi ez? Milyen időről beszélsz?

A kézfejemre pillantottam, amelyet ráncok és májfoltok borítottak. Ezek meg hogy kerülnek ide? A számból feltörő bugyborékolás csípős, acetonos szagot árasztott.

Éles fájdalom hasított a derekamba, amely hatására megszédültem, és összecsuklottam a bejárat előtti betonozott verandán. A korlátba nem tudtam belekapaszkodni, mert mire feleszméltem, a testem rongybabaként vágodott hátra, s a karjaim  amorf, higanyszerű anyagként, kocsonyás vibrálással lendültek a fejem fölé, amelyet tompa puffanás követett.

David szemében kétsegbeesés és rémület jelent meg. Tekintete forró, fekete masszában úszott, olyanban, amit a gonosz boszorkányok kísérteties kacajuk mellett kevergetnek az üstben egy hatalmas emberi lábszárcsonttal.

Madárkent a magasban repülve, s kíváncsian a földre letekintve nem történt más, mint a zárt, tökéletesen egyforma négyzetekre osztott, sűrű füstben fürdő betontömb egyik alig látható pontján egy ember, mielőtt feltette volna fontos kérdéseit, agyvérzést kapott, a verandán remegve egyszer csak hátrazuhant, majd bukfencezés közben bezúzta a koponyáját az egyik lepcsőfokba, és abban pillanatban szörnyethalt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.