1

Ronnie Chapman húszévnyi gürizés után úgy döntött, hogy végleg maga mögött hagyja a munkahelyét. Benyújtja a felmondását  (szigorúan a kora reggeli kávézás után), s kifelé menet becsapja az ajtót, hogy a szomszéd épületben is hallják, majd úriember módjára (immár megkönnyebbülve) távozik.

Aznap reggel, a felébredését követő néhány másodpercben kattant valami az agyában. Nyugodt volt és határozott, leginkább ez jellemezte őt attól a naptól fogva.

A kurva életbe, Ronnie, ez meg itt micsoda? Legalább mondanál valami értelemeset, úgy állsz itt előttem, mint egy robot... nem voltál te ennyire hallgatag, amióta az eszemet tudom. Menj haza szépen, pihend ki magad, holnap gyere vissza, és megbeszéljük a dolgot.

Ronnie őszintén elmosolyodott, amikor visszagondolt a felpaprikázott főnökének megválogatlan szavaira — nem csoda, hisz nagy döntést hozott, továbbá felkészült arra, hogy új életet kezdjen. Két karját a magasba emelve — mint aki megadja magát — elindult az otthona felé.

Éppen pirosban sétált át a zebrán, amikor egy Mustang fékcsikorgása hallatszott. Az égett gumi sűrű füstjében letekerték az ablakot.

— Takarodj az útról, te barom, vagy kihívom a zsarukat! — Üvöltötte a vezetőülésről egy dagadt pofájú férfi, öklét indulatosan Ronnie felé rázva, aki bár néhány másodpercre megtorpant a dühösen rázkódó autó előtt, de végül ügyet se vetve az éppen kialakuló virtuális csetepaténak, higgadtan továbbment.

Késő délután ért haza. Töltött magának egy pohár csapvizet (fintorgott a kellemetlen vasíze miatt), majd beült a nappali dél-nyugati sarkában levő kényelmes fotelébe és megvárta a reggelt.

2

Ronnie Casio órája pontban reggel hét órakor csipogott a bal csuklóján. Felkelt a fotelből, s lement a garázsba a 9 mm-es Berettáért — amelyet a hatóság önvédelmi fegyvereként tartott nyilván — és a vadászkésért. Az előbbit óvatosan becsúsztatta hátra, a csípője és a farmernadrágja közé, míg az utóbbit a kabátja belső, rejtett zsebébe.

Munkába indult.

3

A Bellington utcai aluljáró felé ment, ahol egészen pontosan öt éve kirabolták s a combjába szúrtak egy kést. De ez még a régi életében történt, amely tele volt félelemmel és határozatlansággal, ezért akkoriban inkább a kerülőt választotta, ne kelljen szembesülnie még egyszer azzal a rettenettel, amelyet a támadás pillanatában átélt.

Az aluljáró túlsó oldalán egy fekete bőrkabátos, kapucnis alak jött vele szembe. Tipikusan azzal a járással közeledett felé, mint aki a bajt keresi; a rágó hangos csócsálása csak tetézte ezt az érzést.

Az ismeretlen figura, mielőtt feltette volna kérdését, Ronnie egy határozott suhintással elvágta a torkát. A légcsőbe beáramló vér bugyborékolva tört fel a férfi szájából.

A rendőr, aki a bajt észlelve rohant le a lépcsőn, soha nem tudhatta meg, mi is történt valójában. A kezéből azonnal kirepült az adó-vevő készülék, miután a lövedék szétroncsolta a koponyáját. A falra és a korlátra úgy fröccsent az agyvelő, mint a disznó elé vetett moslék.

Ronnie életében először volt felhőtlenül boldog.

4

Az aluljáróból kiérve eleredt az őszi eső. A halványszürke felhők alatti szivárvány kaleidoszkópja Ronnie számára a béke szimbóluma volt; de ezt a békét ő hirdette.

A Plaza Garden épülete mellett haladt a járdán. Sodródott a kegyetlen embertömegben, amelytől irtózott előző életében...

A kék kabátos nő (fülén a mobiltelefonjával), aki oldalba lökte Ronniet, hamar elérte a túlvilág kapuit. Vastagbele lasszóként csapódott neki az eső áztatta betonnak. Az emberek fejvesztve menekültek az esemény láttán, nem is sejtve, ki volt az elkövető.

Két lövés dördült el, amelyet újabb kettő követett. Az első golyó egy öltönyös férfi homlokába fúródott, a második egy fehér esernyőt festett pirosra, s az utolsó kettő tompán puffant, amikor átszaggatta a dagadt pacák hasát.

Ronnie szerint egy egész raktárnyi lőszer nem lett volna elég ahhoz, hogy a sikoltozó tömeg egyszer, s mindenkorra elnémuljon.

5

A káosz egy átmenet két rendszer között. A tenyészet és enyészet metszete, a főnixmadár forró hamuja s maga Ronnie Chapman.

A Garden Plaza közelében felrobbant egy benzinkút. A tűz melegágyán betontörmelékek, fémszilánkok és emberi végtagok repültek szanaszéjjel. Égett hússzag és megfékezhetetlen pánik lepte el a környéket. Ám egyvalaki nyugodt és határozott volt, akit egy gépgyártó cég ebédlőjében tartóztattak le, amikor éppen almás pitét evett.

Az egyik rendőrtiszt kihányta az aznapi reggelijét, amikor meglátta a helyiségben a holttesteket. Úgy vélte, hogy ilyen mértékű brutalitásra csakis egy szörnyeteg képes.

6

Ronnie Chapman törött csuklói nekifeszültek a bordáinak a kényszerzubbony alatt. Lassan vette a levegőt, s alkalmanként felszisszent a fájdalomtól.

Az acélajtón levő szűk bukóablak felcsapódott, amelyen keresztül nyálban, vizeletben és fekáliában tocsogó kenyérbelet dobtak Ronnie elé.

Azt a felhőtlen boldogságot, amelyet korábban érzett, soha senki nem veheti el tőle. A háborúból béke lett, a zajból csend, a félelemből szeretet, a monotonitásból sokszínűség, a homogénből heterogén, az ignoranciából törődés és a káoszból rendszer.

Ronnie Chapman Istennel együtt mosolygott.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.